2014. október 29., szerda

Szilánkok 5. - Milf feleség tini fiúval

A feleségem, érthető módon, a legutóbbi eset után nem igazán szárnyalt szexuálisan.
Nem tudom mire emlékezett a történtekből. Beszélni nem beszélt róla.
Lehettek sejtései, de valószínű csak töredékek.
Egy idő múlva visszatért a régi bohóságaihoz, többek között a mantrához, hogy ő mennyire öreg, hogy a nők negyven felett már nem kellenek senkinek, bezzeg a pasik negyven felett válnak igazán kapóssá.
Persze próbáltam erősíteni, hogy ez nem igaz, igenés szépek és kívánatosak a nők negyven felett is (én ne tudnám?:)).
Detti még csak 39 volt, de már élve eltemette magát emiatt az érzése miatt.
A végén már kicsit untam is a témát, így elhatároztam, hogy próbálok tenni valamit az ügy érdekében, hogy saját maga lássa a bizonyítékát annak, hogy igenis kívánatos egy nő 35-40 felett is, még egy fiatal pasi szemében is. Nem véletlen a MILF név az ilyen nőkre.
Detti igazi, vérbeli milf volt.
A kérdés, hogy kivel lehetne összehozni úgy, hogy ne tűnjön fel a "segítségem".
Hamarosan ráleltem a megoldásra, mégpedig a családból.
Lagalább a családban marad...
Ez igazi pikáns dolog volt, mert legalább egy kis perverzió is lesz a dologban, amikor visszanézem a videókat, hiszen az nem volt kérdés, hogy hol kell megtörténnie mindezeknek.

Mivel jó néhány helyzetben volt már mással Detti a házasságunk során, így egyre inkább ő is a vadabb dolgok felé tartott. Volt már rosszul végződő flörtje, volt már kettővel is egyszerre, így nem volt nehéz elképzelni, hogy ha arról van szó, a hiúságát és önképét legyezgetve belemegy majd kalandokba nálánál jóval fiatalabb pasikkal, sőt akár srácokkal is.
Gondolkodtam, hogy ki lehetne a megfelelő alany, amikor is többször szóba került Berni testvérének a fia, Tibor. A srác elég jól értett a számítógépekhez, de nem volt egy kocka, hanem emellett sportolt is sokat, szóval mire az utolsó évet járta a gimiben és már 18 is elmúlt valódi férfias jelenség lett.
Bomlottak is utána a csajok, ahogy ez a családi beszélgetések során kiderült.
Többször elkaptam a tekintetét, ahogy stírölte Dettit. Ekkor jött az ötlet, mi lenne, ha Tibi lenne az, aki egy kicsit visszarángatja már az élet boldogabbik felébe Bernit az állandó önsajnálatból.
Alaposan átgondoltam, mit hogyan kellene. Persze egy sor dolog a véletlenre volt bízva, no meg az ösztönökre, de ennél többet nem tehettem.
Először is elkezdtem dicsérni Detti előtt Tibit, hogy milyen okos, és férfias, kész felnőtt már, bla-bla-bla.
Többször szerveztem úgy, hogy vagy mi menjünk el hozzájuk, vagy Tibi jöjjön el valami indok miatt. Ezek után az alkalmak után mindig ott duruzsoltam Berni fülébe, hogy a láttam mennyire rá vannak tapadva a srác szemei az idomaira, hogy titokban mennyit nézegeti, mikor Detti nem figyel oda. Ez igaz is volt, de azért korántsem ekkora mértékben, csak, mint ahogy egy fiatal fiú megnéz egy-egy jobb kiállású milfet, de ennyi, nem több. Egy idő után, amikor szóba került, hogy valamiért eljön hozzánk Tibor, Berni felvette a miniruhákat, azokat, melyeknek mélyebb dekoltázsuk volt, jobban tapadtak a testéhez. Ez persze óhatatlanul Tibire is hatással volt, egy kicsit többet legeltette Bernin a szemét, mint korábban. Persze én végig úgy tettem, mintha se Detti öltözködési szokásainak változásait, sem pedig Tibor pillanatásait nem venném észre.
Amikor Detti valamiért kiment, szóba hoztam Tibor előtt, hogy milyen szép szál legény lett belőle, hogy biztosan alig tud válogatni a lányok között, még Detti néni is többször megjegyezte, hogy irígyli a fiatal lányokat, akik Tibi közelében lehetnek.
Persze ez nem volt igaz, de ezt a gondolatot többször, más-más formában, elmondtam Tibinek az ilyen alkalmak során.
Amikor úgy éreztem, hogy mindketten eléggé felkészültek már, fogtam a nejem laptopját és pár dolgot elállítottam benne.
Panaszkodott is a feleségem, hogy milyen lassú lett a gép. Javasoltam, hogy csináltassuk meg Tibivel, ő úgy is jól ért a számítógépekhez, nekem most sajnos nincs erre időm. Detti beleegyezett, én pedig hívtam Tibort.
Előtte persze pár pikánsabb képet felmásoltam a laptopra a képek könyvtárba, Tibit pedig arra kértem, hogy mentsen le mindent és telepítse újra a laptopot. Arra kértem, hogy következő csütörtökön vigye el a másik lakásunkba és lője össze az ottani wifi-s router-rel is. Gondoltam csak végignézi már mi lehet Berni laptopján a képek között...
Persze Detti éppen a következő csütörtökön takarította a másik lakást. Szerette ő maga intézni a dolgokat, mindennek a helyén kellett lennie, hiszen ki tudja mikor nyílik lehetőség egy-egy numerára. Volt ott tiszta bugyi, harisnya, melltartó, váltás ruha, ami kellhet.
Emellett persze én is el szoktam helyezni pár dolgot, amire meg nekem lehet szükségem, de azt nem kötöttem az orrára. Azt meg nem tudta, hogy a kamerák miatt minden rezdüléséről tudok, ami abban a lakásban történik.
Szóltam neki előre, hogy Tibor oda fogja vinni a laptopot, mert a wifit-t még belövi hozzá.
Felcsillant a szeme, de azért közömbös hangot erőltetve magára, nyugtázta a hallottakat.
-Ne legyél szűkmarkú Tiborral, legyél neki hálás, hiszen hamar megcsinálta a gépedet - mondtam neki.
Tehár a randit megszerveztem, mindenkit felkészítettem amennyire tudtam, mást nem tehettem, vártam, hogy másnap legyen, amikor a kamerák által rögzített eseményket megnézhetem.
Bizalomra adott okot, hogy a feleségem, csak késő éjszaka jött meg. Nem kérdezgettem, hogy mi volt, úgy is elmond majd valami fedő sztorit, a lényeget meg úgy is fogom látni másnap.
A felvételek szerint a következő történt:

Detti semmi mást nem csinált a rendrakást követően, mint ruhában és meztelenül, bugyiban, és melltartóban nézegette magát a tükörben. Gondolom próbálta elképzelni, hogy egy 18 éves fiatal bika milyennek láthatja őt. No a fiatal bika meg is jött, Detti fürdőköpenyben fogadta. Elnézést kért, de pont most akart menni zuhanyozni, Tibor csak tegye a dolgát. Ott tipegett körülötte, hajolgatott, hogy be lehessen neki látni, engedte félrecsúszni a köpenyt, hogy kivillanjanak a combjai, talán még a puncija is egy pillanatra, de nem akart túl feltűnő lenni, a lényeget szerintem elérte. Ha én lettem volna Tibor, már rég beindultam volna. Tibor is beindult...
Detti elment zuhanyozni, de ne haragudjon Tibi, nem csukja be a fürdő ajtaját, mert nyár van, hőség, és megfullad a párában, Tibi meg úgy is a laptopnál dolgozik, igaz?
Közben beszélgettek, Detti rögtön a témára tért: mi a helyzet a csajokkal? Biztosan majd széttépik Tibort. Ez persze így is volt, de Tibort se ejtették a fejére, rögtön kontrázott, hogy egyáltalán nem így van, meg egyébként is hülye fiatal fruskák, hogy a haverok elbeszéléseiből kitűnik, mennyire nem is értenek a szexhez, hogy szerinte az érettebb, de fiatalos nők (értsd: milfek) sokkal jobb partnerek lehetnek az ágyban.
Azta...nem kispályás. Kíváncsi voltam mit felel Berni.
- Hát lehet, hogy tapasztaltabbak, de rájuk már nem kíváncsi senki...- jött a feleségem válasza.
Na itt a magas labda, csak le kell csapni. Tibor le is csapta.
-Én kíváncsi lennék...Detti néni is pont az a típus, akitől megvadulnak a fiatal pasik - mondta Tibor.
Többször megjegyezték az osztálytársaim, hogy mennyire csinos az a nő, akivel együtt vagyok lefényképezve néha Facebook-on, azaz Detti néni.
Tessék itt volt a viszont feladott magas labda, amit ezúttal Detti csapott le.
-Neked is ez a véleményed?
-Igen.

Detti kijött a fürdőből, rajta volt egy átlátszó köpeny.
-Tényleg tetszem neked? - kérdzte halk hangon Berni.
-Nagyon is - felelte Tibi kicsit elcsukló hangon, mert a dolog a célegyenesbe fordult. Nem elszúrni, gondolhatta most magában mindkettő.
-Nagyon hálás vagyok, hogy megcsináltad a gépemet, szeretném honorálni.- rebegte a feleségem, és odament Tiborhoz, odaállt elé a fotelhez, és átkarolta a fejét, majd magához húzta a fiút.
Az ösztönösen átkarolta Dettit, és amikor a fenekéhez ért, megmarkolta. Detti felnyögött, majd Tibi ölébe ült, és megcsókolta.
Tibor benyúlt a lenge köpeny alá, és kettéhúzta. Detti mellei ott voltak az arca előtt. Finoman rájuk bukott, és elkezdte csókolgatni őket. Dett hátravetette a fejét, szőke haja aláomlott a hátán, és nagyot nyögött a kéjtől. Tibor elkezdte szívni, nyalogatni a feleségem melleit, aki ettől teljesen beindult. Lecsusszant a földre, gyakorlott mozdulatokkal kiszabadította Tibi ágaskodó férfiasságát, és alaposan leszpota mindenhol. Tibor élvezte, de hát volt is mit.
Akármennyire is fiatal bika volt, azért még tapsztalatlan. Inkább Detti irányított.
Levetkőzették egymást, Detti hanyatt feküdt az ágyon és hívogatóan emelgette a csípőjét. Tibor rábukott a csupaszra borotvált milf puncira. Alaposan kinyalta Dettit, még a fenekét is.
A feleségem kész volt teljesen a kéjtől. Nagyokat nyögött, és sóhajtozott.
Tibor feltérdelt Detti lábai közé és finoman betolta a farkát a nejem puncijába. Biztosan nem az első élménye volt, de azért látszott, hogy közel sem profi még.
Az viszont vitathatatlan előnye volt például Tamással szemben, hogy nem durrant el percek alatt.
Ennyire még én se nagyon szoktam bírni. Hosszan kefélte a feleségemet minden pózban.
Hanyatt fekve, néha felhúzta Detti lábait a fejéig. Berni évek óta tornázik, megvolt ehhez a rugalmassága.
Azután összezárta a nejem lábait, és úgy tartotta az ég felé két kézzel, miközben dugta folyamatosan, és a feleségem sarkait és lábfejét csókolgatta.
Majd a kutyapóz következett. Detti órákig tudta volna élvezni ezt a pózt. Ha nem is órákig, de hosszú percekig tömte hátulról Tibi a nejem muffját. Közben a feleségem mellei élő harangokként ütötték a pontos időt, lengve, csattoga, a dugás ritmusától függően és a tempóra válaszul.
Majd Berni jött a lovas jelenettel. Becsületére vált, mert olyan elánnal lovagolt Tibin, amit kevés nő bír szuflával és puncival.
A végén kutyapózban végezték ki egymást. Tibi a feleségem csípőjén vett lendületet minden lökéshez, néha a haját is megfogta az egyik kezével és finoman hátrahúzta Berni fejét, mint a lovakét a kantárral.
Detti nem ellenkezett, behódolt, és tűrte a szelíd erőszakot. Egyszer csak a feleségem elkedtett hangosabban és a lökések ritmusára nyögni, jelezve Tibinek, hogy ő hamarosan elélvez.
Jött az orgazmus, végiggyűrűzött Detti testén többször is a gyönyör, miközben a ritmusosan össze-összeszoruló hüvely, rendeltetésének megfelelően befelé hullámzó mozgással szorította, fejhette Tibor férfiasságát.
Tibornak is ennyi kellett csupán, ő is megadta magát.
Detti haját még jobban hátrahúzta, akinek a teste ívben megfeszült, Tibi szinte magára húzta a nejemet, és beleélvezett a feleségem pinájába, akinek a hüvelye húzta magába Tibor farkát és a kicsapó ondót is.
A srác eldőlt lihegve, mint egy zsák.
Detti négykézláb maradt, csak a csípőjét engedte lejjebb a lábait pedig egy kicsit nagyobb terpeszbe tette, és kifolyatta magából a meleg ondót az lepedőre.
Igazi krémes pitét lehetett látni a felvételeken.

Elmentek mosakodni, felöltöztek, de nem jutottak tovább a bugyinál meg az alsó gatyánál, mert újra egymásnak estek, és ott folytatták, ahol az előbb abbahagyták.
Ezt csütörtökön este még kétszer eljátszották, de a végén már erős baszásnak lehetett titulálni a dolgot, mert akkor már nem foglalkoztak a körítéssel.
Ők nem mondtak csütörtököt, aznap az biztos.
Volt még később pár alkalom, hogy dugtak egy jót, de mindketten tovább léptek a dolgon.
Egyrészt rokonok voltak, túlontúl nem melegedhettek össze, de nem is akartak.
Tibor életében jött az egyetem, az egyetemista lányok, a feleségem pedig egy kicsit idősebb korosztályra, a huszonévesekre váltott, megtűzdelve azért egy-egy saját korabeli, sőt néha még nálánál is idősebb férfival is.
De ezekről majd máskor...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése