2014. október 29., szerda

Ikrek

Mint két tojás, úgy hasonlítanak egymásra - szokták mondani az ikrekről.
No, ránk ez nem volt igaz.
Ivett és én kétpetéjű ikrek vagyunk, ő lány, én fiú, ő szőke, én sötétbarna.
Ő az idősebb, ha csak pár perccel is.
Egész életünkben jóban voltunk egymással.
Kisgyerekként sokat játszottunk együtt, majd a sok játék után együtt is fürödtünk minden nap.
Alaposan lemostuk egymást mindenhol. A végén, a pubertás elején már egyre hosszabban olyan helyeken is, ahol azért nem szabadott volna, csak saját magunknak.
Egészen hatodik osztályig volt így, amikor mindketten elkezdtünk megváltozni a hormonok miatt.
Ivett kerekedni kezdett bizonyos helyeken, én meg szőrösödni.
Magától értetődően furcsa (de egyben izgalmas és jó is)  volt ez mindkettőnknek, de a szülők elfoglaltak voltak, túl későn kapcsoltak, amikor egy idő után már nem hagyták, hogy együtt hancúrozzunk.
Valószínű túl későn eszméltek és cselekedtek, mert teljesen össze voltunk zavarodva Ivettel.
Igazából sosem értettem meg, hogy ez miért hatott ránk úgy, ahogy, de az ezt követő öt év során hullámzóan bár, de nagyon utáltuk egymást.
Ivett nagyon csinos lett. Vonzó szőke bombázó. Sokat sportoltunk mindketten, ez meg is látszott rajtunk.
Ivett anyutól örökölte a vonásait. Karcsú volt, a sport miatt feszes, kerek fenékkel, amit méretes mellek koronáztak meg.
Egyikünk sem volt már szűz.
Nem volt állandó kapcsolata Ivettnek, de nekem sem.
Rengeteg partnerünk volt fiatal korunk ellenére. Valamit kompenzálni akartunk, de azt a magam részéről nem tudtam, hogy mit.
Szüleink vállalkozása akkortájt indult be, minden energiájukat lekötötte, nem volt idejük figyelni ránk.
Jóllehet nem is nagyon kellett, mert "önellátóak" voltunk.
Gondoskodtunk magunkról, Ivett jól főzött, meg házias is volt, én is kivettem a részem a dolgokból.
Jól működő, bár sokat veszekedő csapat voltunk mi ketten.
Sokat martuk egymást, a legkisebb, vagy éppen leghülyébb dolgok miatt is. Volt, hogy összekaptunk, szó szerint megtéptük egymást.
A legutolsó ilyen alkalomnál odáig jutottunk, hogy gyerekkori szokásaink szerint kétvállra fektettem.
Csak hogy már nem a kis Ivett volt alattam, hanem a majdnem nővé érett gyönyörű ikertesóm, zilált hosszú, szőke göndör, hajkoronájával.
A civakodás és a miatta feltolult adrenalin és hormonok miatt ziháltunk mindketten.
Kinga mellkasa, még hanyatt fekve is méretes melleivel, szaporán emelkedett és süllyedt alattam.
Láttam valamit a szemében, de lehet, ő is az enyémben hasonlóan,a mitől egy kicsit megijedtünk.
Vágyat a másik iránt? Nem, az nem lehet. Az nem normális. Az természetellenes. Tesók vagyunk.
Ráadásul utáljuk is egymást, hiszen azért jutottunk kétvállra, vagy nem?!
Valami ilyesmi futhatott végig Ivett agyán is, de ez az érzés és hormon kavalkád jól megpörgetett bennünket.
Éreztük egymás testét, lélegzetvételét, minden apró rezdülést, talán még a gondolatait is.
Zavartan kászálódtam le róla, szó nélkül.
Ő sem szólt egy mukkot sem.
Viszont ekkor valami megváltozott közöttünk...

A következő hónapok során nem ugrattuk már egymást, nem veszekedtünk. Csendesek lettünk és zavartak.
Nekem ráadásul "kinyílt a szemem". Megláttam a nőt Ivettben, de nem úgy mint az ikertestvéremet.
Sokszor felejtettem rajta a szemem, a végén odáig is elmentem, hogy lesekedtem, amikor zuhanyozni ment.
Szüleink sikeres családi céget vittek akkorra, közösen utaztak üzleti utakra, bennünket nyugodtan magunkra mertek hagyni. Ahogy említettem, vittük a háztartást, jeles tanulók voltunk a gimiben, nem kellett aggódniuk.
Viszont ez a sok egyedüllét pecsételte meg szerintem a sorsunkat Ivettel.
17 évesek voltunk, már majdnem nagykorúak.
Az ominózus eset után szinte egyszerre szakítottuk meg aktuális kapcsolatainkat a partnereinkkel
Egyre nehezebben tudtam kiverni őt a fejemből, pláne miután előttem flangált pólóban és bugyiban.
Korábban sem volt előttem túl szégyellős, bár azért mindig volt rajta valami ruha, ami takarta az idomait, de az ominózus civódást követően feltűnően a nőiesebb darabjait viselte, amikor valamiért ellejtett előttem. Vagy tanga feszült a fenekén, vagy épp combfix volt rajta, vagy valami szűk felső, de olykor pont az ellenkezője, nagy bő pólók, melltartó nélkül, ami azután azt eredményezte, hogy beláttam neki egész a köldökéig, amikor előttem hajoldozott ilyen-olyan indokkal.
Többször elkapta a pillantásomat, amikor oylan helyekre néztem, ahova nem szabadott volna, de nem szólt semmit.
Ahogy, mondtam is, többször meglestem fürdés, zuhanyozás közben.
Láttam, ahogy a punciját borotválja. Kész voltam teljesen.
Ikrekként biztosan észlelte minden rezdülésemet, amit a látványa és viselkedése kiváltott bennem.
Egyik este azután kopogtatott a szobám ajtaján - szüleink szokás szerint üzleti úton voltak.
Gyorsan elnavigáltam a tabletemen megnyitott szextörténetről, ami addigra alaposan felajzott, gyorsan magamra húztama  lepedőt, kicsit zavartam szóltam ki - "Gyere!"
Ivett bejött egy feneke alját éppen csak takaró hálóingben.
Odalépett az ágyamhoz, és finoman leült a takaróként funkcionáló könnyű kis lepedő alatt felhúzott lábaim mellé, és a térdemre rakta a kezét. Én egy kicsit zavarban voltam, mert a lepedő alatt még meredt a farkam, nem akartam, hogy egyértelműen látszódjon a dolog.
- Figyelj öcskös, sokat gondolkodtam magunkon, de nem sokra jutottam. Azt látom, tudom, érezem, hogy te is zavarban vagy velem kapcsolatban. Te mire jutottál?
Bár virágnyelven beszélt, mégis tudtam, hogy miről, és ő pontosan tudta, hogy én értem a szavai mögötti gondolatokat. Ikrek voltunk, nem kellett köntörfalazni. A legutolsó veszekedés óta  eltelt idő maximum arra volt jó, hogy ki-ki tisztázza  magában a vágyait.
Letettem magam mellé a táblát, mélyen a szemébe néztem, és csak annyit mondtam:
-Gyere...
Pontosan tudtam, hogy ennyi kell és nem több. Ha akar valamit, úgy is megérti, megteszi. Nem fog értetlenkedni az egy szavas válaszomon.
Mélyet sóhajtott, felállt, egy mozdulattal lerántotta a lepedőt rólam, áttérdelt felettem hosszú combjaival, egy kicsit megtartotta magát a térdein, lejjebb engedte a csípőjét, jobb kezével lenyúlt, megfogta a még mindig ágaskodó farkamat, odaigazította a puncijához, majd teljesen leengedte a csípőjét, ezzel mintegy felnyársalva saját magát.
Nem tudom visszaadni mit is éreztem akkor.
Visszajött az elmúlt 5 év. Ahogy gyerekként az utolsó közös fürdésnél sem, úgy most sem volt idegen a teste számomra.Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy miért nincs meg bennem az a temészetes tartózkodás a nővérem irán, ami egyébként a legtöbb, normális testvért jellemzi. Miért pont az ellnekezőjét érzem, miért pont az ellenkezőjére vágyom? Talán a szülők oda nem figyelése, amivel hagyták, hogy egymás testéhez kiskamaszként túl közel kerüljünk? Nem tudom.

De, mint kulcs a zárba, úgy siklott belé a farkam, könnyedén és gyorsan, és mint egy valódi kulcs a valódi zárral, kinyitott bennünk valamit. Ami gyönyörű volt, de félelmetes is egyúttal.
Nem kellett szólnunk egy szót sem. Úgy éreztem Ivett testét, minden érzését, gyönyörét, vágyát, óhaját, mint ha csak az enyém lett volna. Úgy tudtam játszani a testén, mint profi zenész a hangszerén.
De ez fordítva is így működött. Ivett ugyanezt tudta és érezte velem kapcsolatban.
Nyögött egy nagyot, a kezeire támaszkodott a törzsem mellett, majd elkezdett mozogni.
Itt most nem volt, nem kellett semmi előjáték. Én meredtem, mint a zászlórúd, Ivett pedig bőségesen ontotta rám a nedveit a puncijából.
A helyzet váratlan volt, felkavaró, gyönyörűséges.
Ott himbálóztak felettem a gyönyörű mellei. Minden mozdulatára ritmusosan válaszolva.
Hatalmasokat húzott a csípőjével, mélyen benne voltam, nagyokat nyögött. 
Éreztem az ikernővérem meleg punciját, élveztem a kéjt, amit nyújtott a nedves györök kelyhe.
Hallottam, hogy közeledik a csúcspont nála, de nálam is hasonló időzítéssel jött a dolog.
Nagyot kiáltottunk mindketten, amikor berobbant a kéj csúcspontja.
Éreztem a puncija erőteljes összehúzódásait, én pedig a méhéig felőttem az ondót, akkorát élveztem belé.
Hosszú másodpercekig tartott a közös gyönyör, görcsbe rántva a testünket.
Ivett rám borult, csókolt, ahol ért, majd rám feküdt és csak pihegett. Így voltunk egészen addig, míg ki nem csúszott belőle a farkam, de még akkor is, amikor saját magamra folytam vissza belőle.
Ő én voltam, én ő, ketten egyek. Gyógyszert szedett, nem kellet félni attól, hogy teherbe eshet.
Kimentünk szótlanul, közösen lezuhanyoztunk, mint anno 5 évevel ezelőtt.
Fürdés után ágyba bújtunk, átkaroltuk egymást és mély álomba zuhantunk mindketten.

Sem másnap, sem később nem tárgyaltuk túl a dolgot.
Természetes volt mindkettőnknek, hogy ott vagyunk egymásnak, amikor csak kell.
Ettől fogva mindkettőnknek lett partnere, de sosem hagytuk abba egymással sem.
Bár jó volt az állandósult partnereinkkel is a szex, de olyan harmóniában senkivel sem tudtunk lenni soha, mint egymással.
Meg is beszéltük, hogy megmaradunk egymásnak jó testvérként, odabújós barátként, amibe belefér egy csók is, ha szükséges, és még annál jóval több is.
Bár rendszert nem csináltunk belőle, de azért ha nagyon ziláltak voltunk már idegileg, érzelmileg, akkor egy-egy hatalmas szeretkezés rendbe tett mindkettőnket egy időre.
De milyen telhetetlen is az ember.
Az aktuális párom nem nagyon akart kötélnek állni a popószex kérdésben.
Sajnos a nővérkém se. 
Soha. 
Akármilyen harmónia is volt köztününk, ezt azért sosem akarta engedni - megjegyzem, teljesen érthetően. Ettől függetlenül vagy éppen ezért nagyon vágytam már, hogy valahogy alkalmat kerítsek rá.
Mivel ennyire tartózkodott tőle ő is, így egyre inkább vágyott lett a kérdés.
Már átolvastam az összes "szakirodalmat" a kérdésben. Legjobban a Lidocain-os módszertetszett, de hiába próbálkoztam, a szeretkezéseink "koreográfiája" nem tette lehetővé, hogy bevessem a szerzett ismereteimet.
Míg egy napon...

Szülők éppen sehol sem voltak, Ivett pedig elég kapatosan, mondhatni tök részegen jött haza egy buliból.
Elment zuhanyozni, ami most jó sokáig tartott, tekintve, hogy alig tudott lábon maradni.
Ekkor ugrott be, hogy most talán lehetőség lenne arra, hogy hátulról is megkapjam.
Miután letusolt, könnyű hálóingében kilejtett a fürdőből, és már épp indulni akart a szobájába, amikor szóltam neki, hogy jöjjön be hozzám egy percre. Gyorsan rákérdeztem, hogy milyen volt a buli.
Lehuppant az ágyamra, kicsit kóvályogva elkezdett mesélni.
Szándékosan nem nyúltam hozzá, csak kérdezgettem hosszasan.
Addig-addig, hogy muszáj volt végignyúlnia az ágyamon, mert már nem bírta tovább ülve.
Most én ültem fel, gyorsan elővettem a tubus Lidocaint, továbbra is kérdezgettem, amire egyre nehezebben válaszolt már félálomban.
Közben simogattam a hátát, és egyre lejjebb került a kezem, a végén már a fenekét cirógattam.
Mivel érezte, hogy nem akarok semmi olyat, így nem hajtott el, hiszen ilyen állapotban biztosan nem akart volna szeretkezni, ilyen irányú közeledésemre lehet, hogy bement volna a saját szobájába aludni.
A cirógatás, kérdezgetés közben, amikor elbóbiskolt pár percre, szépen kentem a fenéklyuka köré először.
Majd finoman belehúztam egy gyors mozdulattal az ujjam hegyével egy kis adagot az ánuszgyűrűje közepébe, meg talán egy kicsit beljebb is, majd gyorsan átválottam cirógatásra, hagytam, hadd tegye a dolgát az érzéstelenítő. Pár perc múlva a következő bóbiskolásakor már mélyebben nyúltam a fenéklyukába, egy borsónyi krémmel. Ezt már észre sem vette, viszont én észrevettem, hogy sokkal ellazultabb volt a kis gyűrű, mint pár perccel ezelőtt. Megint hagytam, hogy dolgozzon az immár még beljebbre, még mélyebbre került érzéstelenítő kenőcs.
Ezután már zöld utam vol, mert nem érzett semmit, ami miatt gyanakodnia kellett volna, ha egyáltalán ébren volt olykor-olykor. Hason fekve szuszogott, szervezete igyekezett lebontani a sok alkoholt, miközben a feneke nyílásánál a Lidocain is tette a dolgát gőzerővel.
Most már konkrétan masszíroztama  fenéklyukát a középső ujjammal, időnként odakenve egy-egy adagot a krémből, amit finoman betuszkoltam a lyukába az ujjammal. Néhány perc után már könnyedén siklott tövig a középső ujjam az ánuszán keresztül jó mélyre, semmi ellenállást nem tudott már kifejteni az ellazult, elérzéstelenedett kis izomgyűrű.
Bedugtam a hüvelykujjamat is, de arra sem reagált, az is könnyedén csúszott már be a fenekébe. No hát a Lidocainos tubus se vastagabb az ujjamnál, fogtam, szépen odatettem a lyukához, betoltam félig, és nyomtam be egy adagot jó mélyre. Ez is olyan izgató látvány volt, ahogy tubussal a fenekében, mit sem sejtve az igazak álmát aludta.
Innen már könnyedén ment minden. 
Úgy ellazult , hogy akár négy ujjam is befért egyszerre a pár perccel ezelőtt még minden támadást elhárítani képes izmos kis lyukon keresztül.
Szépen letörölgettem a fenekét, hogy ha véletlenül meg is ébredne, ne legyen gyanús neki semmi.
Felhúztam a gumit, hogy engem azért ne érzéstelenítsen el idő előtt a kenőcs, mögé térdeltem és álló farkamat odatettem az ánuszához egy pici krémet azért annak a hegyére is tettem, rá a gumira.
Benyomtam magam szépen lassan, tövig. Nem volt ellenállás, könnyedén siklottam belé, mint kés a vajba. Fel se ébredt. Annyira laza volt, és egyben annyira izgató, hogy nem tud semmiről sem.
Szépen kiélveztem, hogy a gumi miatt ráadásul érzéketlenebb is volt a farkam. Lassan, ritmusosan ki-be, ki-be, egészen addig, míg eljött a beteljesülés és teliraktam a kotont.
Néztem közben ahogy aludt alattam, és beleborzongtam. Ez már a hatalom érzése volt, hogy azt csináltam vele, amit én akartam, anélkül, hogy ártottam volna neki.
Kihúztam végül magam a fenekéből, gondosan letöröltem mindenhol, a kotont kidobtam, majd mellé feküdtem.
Sajnáltam, hogy ezt sűrűbben nem tudom megtenni vele, de azért hatalmas, csodálatos élmény volt ez is.
Reggel egymást átölelve ébredtünk. Kicsit pironkodott amiatt, hogy úgy kiütötte magát, de amúgy semmire nem emlékezett a simagatáson kívül. Abszolút nem sajgott a feneke, nem érzékelt semmit.
Király! :)

Azután kölcsön kenyér visszajár alapon, én is megkaptam a magamét. Persze nem az előbbi eset miatt, hanem ugratásból. Mert ugratni is imádtuk egymást. Néha volt köztük szexuális tartalmú is, de mind közül kiemelkedett, amikor a saját esküvőmön lepett meg a vacsora alatt.
Nem részletezném a körülményeket, mert nem az az érdekes, hanem amit Ivett tett akkor velem.
Épp a klasszikus húslevesezés közben voltunk, mindenki komótosan ette a finom, aranysárga tyúkhúslevest, amikor azt éreztem, hogy valaki az asztal alatt odanyúl a sliccemhez, szépen kibuggyantotta a farkam golyóstól mindenestől a kis nyíláson, majd a következő pillanatban már éreztem is, ahogy a meleg, nedves szájban van, az akkor még normál állapotban levő farkam. Majd' a torkomon akadt a leves, de sikerült nem megfulladni. Lassan körülnéztem, oda, ahol Ivettnek kellett volna ülnie, de a helye üres volt.
Pfff....
Nem tudom hogy a fenébe mászott be az asztal alá észrevétlenül, de sikerült neki. Elég széles asztalok voltak, jó nagy fehér abroszokkal leterítve. "T" alakban voltak összetolva, mi, újdonsült házasok ültünk a "T" tetejénél, így nem nagyon lehetett belátni az asztalunk alá. Szerintem ettől kapott ihletet kedves "gonosz" kis nővérkém.
Persze az asztal felett minden a normális kerékváságban ment, illett reagálni mások mondandójára, de ez így nagyon nehezen ment. Mármint nehéz volt természetes hangon megszólalni, miközben az ikertesóm a kezeivel a golyóimat masszírozta, lazítgatta, a szájával pedig az általa tökélyre fejlesztett szopást adta elő. Néha cuppant is egyet, na akkor alig győztem köhögni. Annyira izgató volt az egész helyzet. Igyekeztem csendben maradni, másokra hagyni a beszéldet, és élveztem az ápolást.
Jó erősen szorította az ajkait, nem fogazott. Minden húzása élmény volt. Ismerte már a reakciómiat, így pontosan tudta, hogy mikor fogok elsülni, így előtte még be is gyorsította a mozgást a fejével, hogy minél jobb legyen nekem. Mivel az esküvői előkészületek miatt meglehetősen régen tudtam szexelni a most már hivatalosan is feleségként mellettem ülő párommal, így eléggé teli voltam.
No, hát ettől a terhemtől szabadultam meg a következő pillanatokban.
Megszűnt a tér és az idő néhány pillanatra, amikor elkezdtem telinyomni Ivett meleg, nedves, farkamra szoruló száját az ondómmal. Becsületére legyen mondva, hogy nem hozott kellemetlen helyzetbe, hanem hősiesen lenyelte mindet, pedig nem volt szokása. Csak jött, jött belőlem megállíthatatlanul, ő pedig nyelte, nyeldekelte a forró ondót, majd a végén kiszívta az utolsó cseppig. Még arra is figyelt, hogy csak akkor kezdte el visszapakolni a szerszámomat, amikor az kellően összement, és akkor is lenyalta róla a maradékot, ami ilyenkor szokott még kibuggyanni az ember farkából.
Farok gatyába vissza, slicc halkan felhúz, épp hozták a másodikat, mindenki arra figyelt, így valahogy ismét észrevétlenül elő tudott kerülni a nővérkém.
Pajkosan kacsintott egyet és elmosolyodott:)
No megállj csak...
Visszakapod te ezt még kamatostól.
Úgy hozta az élet, hogy vissza is tudtam neki adni...

Egy évre rá bekötötték a fejét, megállapodott ő is, férjhez ment.
Rengeteget gondolkodtam, hogy miként adhatnám vissza a "kölcsönt".
Még most is lefeküdtünk néha egymással, de azért egyre ritkábbá váltak ezek az alkalmak. Szinte már tényleg csak arra korlátozódtak, amikor nagyon feszült időszakaink voltak.Volt, hogy csak egyikünknek, akkor a másik tett arról, hogy enyhítsen a stresszen egy jó szeretkezéssel, de volt, hogy pont mindkettőnk ilyen időszakot élt, és akkor igazán jól jöttek ezek a búfelejtő alkalmak. Olyankor félelmetesen nagyokat szeretkeztünk, volt, hogy órákig. Ivett egyébként is hangosan élvezte a szexet, de ilyenkor kifejezetten hangos volt, szinte kiabált. Engem ez sosem zavart, sőt, inkább nagyon is felizgatott.
Szóval "hagyományos" szex volt az életünkben, ezzel nem számolhattam, de az esküvője kifejezetten jó alkalomnak ígérkezett.
Szerettem a váratlan helyzeteket (ahogyan ő is), csak míg ő nem vetett be semmi külső dolgot ellenem, én azért szerettem ezt a részét is, lásd a lidocainos esetünk még évekkel korábban.
Nyár volt, tikkasztó hőség, Ivett rengeteget vizet ivott egyébként is, ami egy jó szokás, de most, ah lehet még többet. Annyira izzadtunk, hogy pisilni sem nagyon kellett jó sokáig.
Támadt egy gonosz gondolatom közben. Ott volt a nagyink is, aki vízhajtót szedett.
Kiloptam a táskájából egy szemet, széttördeltem, majd a sütizés alatt kicsinyenként beadagoltam Ivettnek, amikor játékosan adtam neki egy-egy falatot a villámmal.
Láttam az arcán egy idő után, hogy kezd komorodni, biztos voltam benne, hogy nagyon kell már pisilnie.
Szólt is, hogy nagyon ki kéne neki mennie, de azért mindig sikerült úgy alakítanom a helyzetet, koccintásra invitálva egyik-másik rokont, hogy még egy bő fél óra eltelt azután, miitán jelezte, hogy irtózatosan kell már neki pisilnie. Mivel a férje el volt foglalva a többi vendéggel, így nekem szólt minduntalan, hogy most már igazán menjünk, mert itt fogja összepisilni magát, mert már szúrt a hólyagja.
Gavallérosan segítettem neki utat törni kifelé, de a WC az épületrész egy másik végében volt.
Maga a lakodalom egy régi vágású paraszházból létrehozott fogadóban volt, aminek az egyik sarkában jó nagy szénaboglyák voltak, már csak a hangulat kedvéért is. Persze azt éjjelre nem világították ki, így jó sötétben voltak maguk a halmok is, hát még a mögötte levő széles mező.
Mivel gyerekek nem igen voltak, a felnőttek pedig inkább bent beszélgett, no meg a kijelölt helyen dohányoztak, így az udvaron egy árva lélek sem volt.
Javasoltam is gyorsan, hogy ne a WC-ben kínlódjon a bugyi lehúzással, stb, hanem guggoljon a boglyák mögé.
Mivel irtózatosan kellett már pisilnie, mindenben benne volt, amit mondtam.
Persze még így is segítség kellett neki, mert jó nagy abroncsos ruhája volt.
-Húzd le, húzd le gyorsan a bugyimat, mert másodperceken belül összepisilem magam!-sivította folytott hangon.
Én persze direkt jó lassan tökölve húztam le a bugyit róla, hirtelen meg is löktem, hogy essen hanyatt a szalmába.
-Ne mááár- méltatlankodott miközben hanyatt dőlt úgy, hogy a szoknyája már nem volt a feneke alatt.
Gyorsan lerántottam róla a bugyit.
-Engedd el így nyugodtan, nem lesz olyan semmi. - mondtam.
-Eszem ágában sincs érteeeed.....? -kezdett bele a méltatlankodásba, amikor finoman megnyomtam alul a hasát.
Ennyi volt, nem bírta tovább...
Felnyögött és elkezdett pisilni, de olyan ívben, hogy valóban nem kellett félnie attól, hogy bármi is pisis lesz, mert vagy egy méterre ellőtt a bőséges vízsugárral.
-Jaaaaj, meghalok...-suttogta, miközben csak pisilt, pisilt bele a nagy feketeségbe.
Nem tudom ki, hogy van vele, de akinek igazán kellett már életében úgy pisilni, akár pasiként is, hogy szinte már becsurrant, az igazi kielégülésnek érzi, még néha könnybe is lábad az ember szeme tőle.
Hát valahogy így volt vele Ivett is.
Csak jött, csak jött belőle az átlátszó vízsugár.
-Te szemét, ezt direkt csináltad, igaz?- vont kérdőre, de nem volt harag a hangjában.
-Nem akar elállni....jaj de jól esik. - suttogta, és már szórakozott is a helyzettel, mert széttette a két lábát, és úgy nyomta ki a messzibe a vízsugarat.
-Huh, ez nagyon kellett már. - mondta.
Ahogy alábbhagyni látszott a sugár ereje, gyorsan terítettem alá egy könnyű kis fóliát, amit direkt magammal vittem, mert nem akartam, hogy a végén már csak kis ívben folyó pisi alá csorogjon és a porral keveredve összesározza a szép fehér ruháját.
Viszont, amikor már látszott a dolog vége, és Ivett megkönnyebbült, mély sóhajai is felszakadtak, odanyúltam, megfogtam a punciját és élveztem, ahogy az ujjaim között folyik a pisi.
Ivett meglepődött ugyan, és mondott is néhány keresetlen szót, de ahogy a pisilés szinte fizikai kielégüléssel járt neki, így ahogy a pisis kezemmel elkezdtem markolászni, gyömöszkölni a punciját, szó szerint pillanatok alatt átváltott nála szexuális élvezetbe. Jól hallhatóan nyögött egyet, de olyat, ami elárulta, ez most neki nagyon jól esik. Ismertem ezt a hangot, tucatnyi alkalommal hallottam már.
Ahogy abbamaradt a pisilés -azért kinyomkodta amennyit csak tudott-rábuktam a pisis puncijára, és az egészet beszívtam. Meleg, duzzadt, vérbő volt Ivett puncija.
Nem tiltakozott, tudta mire megy ki a játék.
Könyökén támaszkodva hanyatt, a fejét hátra engedve élvezte, ahogy csendben, de annál nagyobb buzgalommal nyaltam-faltam, csócsáltam a vastag ajkait. Belenyaltam középen is, a csiklóját is megdolgoztam a nyelvemmel és a számmal, meg amennyire tudtam, jó mélyen benyaltam neki.
Én is isemertem az ő reakcióit, tudtam, hogy közel van neki a beteljesülés.
Amikor elkezdett remegni a csípője, feltérdeltem, oldalt húzódtam, mert mostanában új dolgot produált az én kis nővérkém.
Látszatra ismét elkezdett pisilni, de ez most nem az volt, hanem női magömlés. Akkorát és olyan bőségeset spriccelt, amilyet még nem láttam tőle. Zihált, fújtatott, próbált csendben elélevezni, de nehezen ment neki. Szerencsére senki sem volt a közelben.
Én közben lehúztam a sliccem, nem gomboltam ki a nadrágom, csak előhúztam a farmak és tövig nyomtam a forró, duplán nedves punciba.
Ezt már nem bírta hang nélkül. Magára húzott és halkan ugyan, de belejajgatott, nyögött a fülembe.
Én csak nyomtam, nyomtam, húztam-toltam, sikáltam, jól megdolgoztam a kielégült puncit, miközben kevésen múlott, hogy teleélveztem a lucskos punciját.
De időben észbekaptam, és kihúztam, nehogy még hosszú perceket azzal kelljen tölteni, hogy kifolyik belőle az ondóm, meg egyébként is, nem lett volna neki komfortos úgy egész éjszaka.
Kihúztam hát a farkam a puncijából az utolsó pillanatban, és ráélveztem a hasára meg a bikini vonala alá.
Ivett egy időben borotválta magát, de most épp olyan korszaka volt, hogy egy kis helyen meghagyta a szőrt a puncija felett. Na én jól összeondóztam ezt a részt rajta.
Dörzsölgettem, kentem, rajta a farkam jó érzéssel.
Amikor kiürültem, gyorsan pézsét vettem elő, letöröltem mindent a hasáról, szárazra dörzsöltem a kis szőrős részt is, és gyorsan felöltöztünk. Ő bugyit húzott, én meg visszararktam a farkam a nadrágomba.
Huh, de jól esett. Láttam, rajta, hogy ő is élvezte ezt a váratlan szexet. Visszamentünk, mint ha mi sem történt volna. Maga a lagzi jól sikerült, mindenki elégedett volt.
Hát még én:)

Azóta, tényleg ritkán gerjedünk egymásra.
Gyerekeink lettek, másfelé sodort az élet bennünket, de azért ha együtt a nagy család, néha eltűnünk egy-egy bő negyedórára. Senki nem gondol rosszra, mi pedig felelevenítjük a régi ösztönöket, öleléseket, cirógatásokat, mozdulatokat az én kis ikertesómmal, Ivettel....

1 megjegyzés:

  1. Honnan van ez a story?
    Ha eredeti akkor meg lehetne írmi az egészet egy regényben ahol kifejthetnénk mind a két fél részéröl a kélyvágy magyarázatát.
    Egyszerüen zseniális. Sok ideig nem találtam ezt a szöveget de most mindjárt kiugrok a börömböl, annyira örvendek!
    Információkat szeretnék kérni a történet hátteréröl, ha lehetséges :)
    További kellemes müalkotást kívánok!

    VálaszTörlés